6. fejezet

Addig integettem nekik míg láttam őket, majd egyszercsak már azon kaptam magam, hogy a repülőgépen ülök. Megpróbáltam kitalálni, hogy akkor most melyik oldalra is érdemes ülni, ha 11000 méterről szeretném csodálni a napfelkeltét, de sajnos nem sikerült az ablak mellé telepedni. Már csak pár perc volt a felszállásig, mikor észbekaptam, hogy magammal e hoztam a fényképezőgépet, hisz mit érnek az emlékek képek nélkül. Gyorsan fütyörni kezdtem a táskámba, mikor hirtelen lehuppant mellém. Felkaptam a fejem, hogy megnézzem ki lesz a másik szomszédom az utazás során. Egy átlagos magassággal , szőke hajjal és sötétbarna , szinte már fekete szempárral megáldott huszonéves srác. Ahogy megláttam azt a kétszempárt, olyan , hogyis hívják gonosz.....démonok; ezaz, olyan szeme volt, mint a démonoknak a filmekben. Fejemet biccentve köszöntem felé, ő még annyira sem erőltette meg magát,válat megvonva kerestem tovább fényképezőgépet. 

- megvan – állapítottam meg és kivettem a táskából. A mellettem ülő szomszéd szúrós pillantásokkal jutalmazott, hogy ne mocorogjak már annyit, nem tudja hallgatni a zenét a fűlesén, amit időközben felvett. Az egyik légikísérő nő elsuhant mellettünk, majd pár másodperc elteltével megszólalt a hangszóró:

” Köszöntjük önöket itt Skyeurope járatán..Kérem kapcsolják be a biztonsági öveiket, mert hamarosan felszállunk. És kérem a mobiltelefonokat kikapcsolni a felszállásig.“

Nagyon izgultam, kissé émelyegtem is, bár ez csak a izgulás jele volt, eddigi életem során egyáltalán nem ültem repülőgépen, így a legjobbnak láttam, hogy hátradőlök és behunyott szemekkel, nagyokat lélegezve várom a felszállást.

Szinte nem is éreztem, ahogy a gép a levegőbe emelkedik, nyugodt voltam najó egy kicsit azért izgatott is, alíg vártam, hogy megérkezünk a csodálatos Londonba. Gondoltam ha egy kicsit szundítok, úgy hátha hamarabb odaérünk. Bár tartottam attól, mivan ha ez eddig csak egy álom volt és ha felébredek akkor a saját ágyamba találom magam a szobámban.

Nagyon unatkoztam,  hisz a bal szomszéd egy démonszemű zenefüggő , meghát azért nem nagyon akartam amúgysem kontaktusba keveredni vele; félemetes volt, a másik felemen pedig egy alvó középkorú nő, ilyenre elpocsékolni egy tökéletes helyet, alszik... pff miért nem adta akkor át  inkább a helyét nekem,.( dühöngtem magamba)..így végül unalmanban elaludtam.  Nem telt el sok idő felriadtam, ugyanis „tengerpart/srác/unikornis/“ emlékeztek? Ugyanaz az álom, immár harmadszor, de mit akar jelenteni?

A gondolkodásomban egy középkorú egyenruhás légikísérőnő zavart meg. Az őrületbe kerget!!

- sütit? Egy palack ásványvizet? Vagy valamit adhatok?

Résnyire kinyitottam a szám , de szavak nem jöttek ki a számon, hiába is erőltettem. Most keltem fel , amúgysem vagyok olyankor a toppon , a másik ok pedig az álom. Biztos bunkónak hitt ez miatt, mert csak egy fejrázással válaszoltam kérdésére. Láttam a tekintetén, hogy kissé lenéző volt, bár a nagy vigyor meg volt az arcán, bár ha a munka nem kötelezné legszívesebben kiosztott volna, hogy mégis „milyen udvariatlanok ezek a mai fiatalok“ szöveggel.

...

Kis idő múlva, ismét megszólalt a hangszóró, immár azt jelezve, hogy hamarosan földet érünk. Kihasználtam azt a kisidőt míg a gépen vagyok, kipróbáltam milyen pisilni a „levegőben“.  Ahogy kiléptem a wc-ből az egyik nő ismét a hangszóróba beszélt. Gyorsan elfoglaltam a helyem, bekapcsoltam az övem és vártam összekulcsolt kezekkel, hogy földet érjünk.

Az egyik légikísérőnő, immár fiatalabb körbejárt, hogy minden rendben van –e és mindenki kezébe egy szórólapot adott. Volt aki elvette és volt aki vissza is utasította.

„Heathrow repülőtér London 1. legnagyobb repülőtere és egyben a világ egyik legforgalmasabb nemzetközi repülőtere. British Airways járatai érkeznek ide. (lapoztam mosolyogva tovább hisz ezek az információk nem rám vonatkoznak ). Igen ez nagyon érdekes viszont én mégsem ott fogok földet érni , hanem Stansted repülőtéren, ami kb. 50 km-re észak-kelet irányba található Londontól. Ez repülőtér az Egyesült Királyság 3. legforgalmasabb repülőtere, Heathrow és Gatwick után.

A repülőtérnek saját vasútállomása van, így a Stansted Express járatok közvetlenül kötik össze Londonnal.

Remek, azt hittem, hogy taxiznom kell, úgy sokkal könnyebb lenne a helyzet. – haraptam bele a számba, hisz egyik ismerősöm azt állította, hogy ő taxival utazott. Bár lehet nem ezen a repülőtéren szállt le. A fenébe is, nem emlékszem rá mit mondott. Remélem nem fogok elveszni.

Szóval leszálltunk Londonban GMT, azaz helyi idő szerint 10:30-kor. Már én voltam a következő, aki szállt volna le ajtónál, de eszembe jutott, hogy a táskámat az ülésen hagytam,  nagyon ideges lettem, hisz abban volt mindennem a pénztől kezdve a fényképezőgépig;hátrafordultam, nagy tömeg tárult elém, próbáltam a kis termetemmel tolakodni, mikor valaki megbökte a vállam. Ugyanaz a középkorú immár mogorva tekintetű légikísérőnő nyújtotta felém a táskám. Nagyon megörültem neki, nagy vigyorral hálásan megköszöntem neki a jótettét. Utolsóként távoztam a gépről, ahogy az ajtóban álltam megcsapta az eső szele az arcomat , nem az a tipikus magyaroszági szelő, ez valamiben különbözött az otthonitól. Nagy levegőt vettem és mosolyogva leballagtam a lépcsőn. Alíg várom, hogy felfedezzem ezt a csodás várost.

Rövid poroszkálás után sikerült megtalálnom az összes csomagom.  Egy darabig csak álltam ott, mint valami árvagyerek mikor észrevettem valamit, nicsak , az ott egy taxi??? Odaballagtam a csomagokat húzva magam után ahová a legtöbb ember megy, hisz gondolom ő is taxival fognak utazni. Tolakodva előre kerültem a első sorba és többieket utánozva karomat feltéve/ integetve jeleztem a taxinak.

Kis idő múlva meg is állt egy taxi.. hmm London már most imádlak. Ki ne ismerné a jellegzetes fekete londoni taxikat, amik közül manapság már egyre több színes vagy már reklámot hordoz. Közismert nevük a „Black Cab”.

Beszálltam, csomagjaimat a taxisöfőr „bedobta“ a csomagtartóba, majd visszaült. Előrenyújtottam egy papírcetlit amin a cím állt ahová elkellett jutnom, a szálláshoz. Barátságosan, mosolyogva hátrafordult jelezve, hogy nyugodjak meg , minden oké.

- maga először van itt? – szólt hátra mikor a dugó közepén álltunk 5 percre, én addig a várost kémleltem a kocsiablakból.

- igen- mosolyogva néztem a kormány mögött ülő férfira.

- akkor üdvözöljük nálunk!!! Munka?

- köszönöm, nem tanulmányi okok miatt jöttem ebbe a szép városba.-  dőltem hátra.

...

Másfél óra elteltével megis érkeztem a célállomásra, London szívébe. Kiszálltam, csomagjaimat megkaptam, kifizettem a taxit ami nem volt sem olcsó, sem drága tehát árban megfelelő volt. Nagyot sóhajtottam , a csomagokat magam mögött húzva besétáltam a épületbe. Ez nem egy hotel volt, nem volt 5 csillagja.. ez csak egy egyszerű kis diákszálló. Vagyis az attól függ mi számít egyszerűnek Londonba. 

Londoni taxik a legtisztábbak, vagyis ez a taxi az volt  , valamint a londoni taxisöfőrök a legbarátságosabbak . Igaz, hogy eddig csak vele találkoztam, de volt már olyan alkalmam, mégpedig Olaszországban, ott az egyik söfőr igencsak udvariatlan,tapintatlan volt.

-nos megérkeztünk- sóhajtottam fel.

Kívülről az épület nagyon elnyerte a tetszésem, tipikus londoni épület. Vörös téglából kirakott, nagy fehér ablakok. Kicsit olyan gótikus beütésű volt, alíg vártam, hogy láthassam belülről.

Beléptem az épületbe, varázslatos volt, ahogy beléptél szembe volt egy hatalmas porta, ami véleményem szerint diófából készülhetett. A falon a portánál kisebb faliórák mindegyik más ország óráját mutatta és középen volt egy nagy ami pedig a helyi időt. Néhány kép és porcelán szobor is ékeskedett a polcokon. Jobb oldalt egy hatalmas falépcső, ami az emeletre vezetett.

Udvariasan bejelentkeztem, megkaptam a kulcsot és kértem egy kisebb útbaigazitást. A portás odaintett egy hosszú barnahajú lánynak, aki rögtön mellettem is termet.

- ö fog körbevezetni- mutatott a lányra- érezd magad otthon nálunk- majd visszafordult a soron következő vendéghez.

Először a szobámra voltam kíváncsi, hogy le is tudjak rögtön pakolni.

41 szoba található az enyém a 25.-ös volt. Nincs messze a központtól sem mindössze 6.1km.

Meg is találtam a 25.-ös szobát az emeleten, bedugtam a kulcsot, majd elfordítottam. Lassan benyitottam, nem hittem a szememnek, gyönyörű volt, persze nem egy *****hotel, de aludni épp megfelelő volt. A falak fehérek, 2 emeletes ágy,amit egy piros függöny takart, szóval mások neláthassák , hogy az illető, hogy alszik vagy esetleg valami mást csinál és egy nagy francia, amelyeknek keretei is oly sötétek voltak mint a porta. Minden fából volt itt. Nagyon tetszett. 2 emeletes ágy??? Én azt hittem egyedül leszek, dobtam le a cuccom az egyik ágyra. A szőnyeg sötét piros volt, minden ágy alatt található volt olyan kihúzhatós rész, ahová a cuccaidat pakolhattad, tehát nem volt szekrény.

- mások is lesznek itt? – néztem kicsit félénken.

- nem értesz mit mondasz.- válaszolt vissza értetlenül.

- jéézus... magyarul mondtam, nagyon sajnálom, nem vagyok hozzászokva, hogy már más nyelven kell beszélnem- kaptam a fejemhez, kissé elpirultam.

- semmi baj, szóval hogy tetszik? – nézett körül.

- nagyon jó, tetszik, egyszerű és nagyszerű. Lehetne egy kérdésem?- mosolyodtam el. ő bólogatva válaszolt.

- egyedül leszek?- léptem hozzá közelebb.

- erre nem tudom a választ, bár szerintem nem.- felelt mosolyogva. – ígyis alíg vannak már  szabad szobák.

- értem, köszi.. körbevezetnél légyszives?- kaptam magamhoz a sporttáskát , amibe a fontosabb  dolgaim voltak.

...

- ez itt az étkező- állt meg az ajtónál. Tele fából készült 4-6-os asztalokkal és székekkel. Bal oldalon volt egy kisebb konyharészleg berendezve ahol a a reggelit készítik és egy ablak. Az egyik falon kisebb tv volt felhelyezve, hogy étkezés közben se véletlenül a kajájukra figyeljenek, hanem a tv-re. A padló fekete-fehér csempékkel volt kirakva. Körülnézve láttam egy-két ember azért lézeng bent ,délutáni kávéjukat illetve teájukat fogyasztják újságot olvasva. Feléjük köszöntöttem, mégse az legyen az első benyomásuk, higy beképzelt, nagyképű vagyok.

Aztán következett egy nagy, sőt hatalmas nappali vagy minek is nevezzem, mindenhol fekete és piros bőrfotelok egy-egy kávéasztallal. Képek a falon, művészi és egypár poszterszerű. Az ablakkeretek feketék voltak, a fal és a szőnyeg szintén piros.

A következő egy szoba , ahol a fiatalok szórakozhatnak illetve kipihenhetik az aznapi fáradalmaikat; biliárd asztal a szoba közepén. Jobb oldalt fekete fotel kávézóasztallal, másik oldalt ugyanígy.  Ahogy a szobába belépsz bal oldalt található egy kandaló is , közvetlen mellette pedig könyvespolcok; bőrfotelek. Aztán megmutatta a wc-ket és a külön zuhanyzókat.

- nos hogy tetszik?- álltunk meg  a szobám előtt.

- nagyon széép.- válaszoltam mosolyogva. Tényleg nagyon tetszett. Bár furcsáltam, hogy csak a konyhában van TV, nem mintha azért jöttem, hogy nézzem.

- majd elfelejtettem... nálunk még van mosoda szolgálat is, 24 órás a recepció, fitness center, parkolási lehetőség..... jaj és Wi-fi internet kapcsolat, ami a fiatalok számára elengethetetlen.- nevetett fel.

- remek.. és hol tal...?- nyúltam a kilincs felé, de ekkor megszólalt az „idegenvezetőm“ csipogója.

- most mennem kell, de ha valami kell akkor recepciónál megtalálsz.

Beléptem a szobámba, mosolyogva helyett foglaltam az emeles ágy alsó részén.  Nem volt kedvem kipakolni, ráér. Kis idő elteltével miután felfogtam, hogy ez velem történik , észbekaptam, hogy felkéne hívni a szülőket , hogy itt vagyok; megérkeztem.

Jó pár órát el is beszélgettem velük, nagyon sokat fogunk fizetni, de hátha nekik megéri, akkor nekem is.

Már 5 óra fele járt az idő, a hasam is jelezte, hogy ideje lenne enni valamit. Nem volt nagy kedvem lemenni a konyhába, bár minek is mennék, ha csak reggelit kap az ember a többit magának kell biztosítania. Gondoltam, hogy itt az idő bekapni az 1. londoni McDonald's-os kaját. Magamra kaptam egy fekete dzsekit ami épp az egyik börönd tetetjén volt, telefonomat és  a pénztárcámat a zsebembe csúsztattam. Öltözékem szerintem megfelelt annak, hogy elmenjek egy késő délutáni sétára, meg egy mekis körútra.

Nem messza a szállótól volt is egy meki, kértem 3 chickenburgert nagy hasábbal.  Nagyon éhes voltam.

Mikor már úgyéreztem, hogy teljesen tele vagyok elindultam hazafele.

Hazafele sétálva kicsit más sötétedett , kissé homály volt mikor észrevettem valamit a bokrok között....

5. fejezet

Lent ültem a nappaliban a zenecsatornákat kapcsolgattam, mikor egyik pillanatban megcsörrent a telefonom, gyorsan kihalásztam a zsebemből , megsem néztem a kijelzőt mégis kiaz. Reménykedtem, hogy az igazgatónő lesz a jó hírrel.

- Igen? – szóltam bele vidáman.

- Szia An –köszönt a vonal másik végén az illető. – már otthon vagy?

- kiaz? – kérdeztem vissza kicsit sem kedvesen.

- otthon vagy már? – ismételte meg az előző kérdését kissé türelmetlenkedve.

Válasz nélkül leakartam csapni a telefont, mikor megszólalt a csengő. A telefont ledobtam a díványra.

- megyek máááár – kiáltottam, miközben a papucsomat próbáltam a lábamra erőszakolni.

A csengő folyamatossan szólt, mintha rádőltek volna. Nagy levegőt vettem a bejárati ajtó előtt, mert már szinte ott voltam, hogy kitépem volna az ajtót a helyéből. Óvatossan lenyomtam a kilincset, kis résen próbáltam kikukkantani, hogy mégis ki lehet az, de valahogy nem sikerült. Csak egy mellkast láttam magam előtt, sőt nem is mellkast inkább csak azt takaró kissé kopott fekete felsőt.

- látom hogy ott vagy – nevette el magát az illető és nyomta az ajtót befele gyengéden. Az ajtó végül teljesen kinyílt. . Én nem is eszméltem fel, hogy mégis ki áll előttem sokkolt az előbbi telefonhívás.

- Ádám??? – néztem fel rá.

- életnagyságban.-  elmosolyodott , és lépett egyet előre, jelezve, hogy engedjem be.

- mit akarsz már megint???- léptem előre, ő ezzel hátra és így sikerült bezárni magam mögött az ajtót.

- csini a papucsod – nézett rá én megjátékossan megmozgattam a lábujjaim így a rénszarvas piros orra is megmozdult.

- ahh ... mit akarsz? – kérdeztem kicsit türelmetlenkedve.

- beszéljük meg – nézett le rám csillogó barna szemeivel.

- cch.. nincs mit megbeszélnünk – túrtam bele a hajamba. – nos csak ennyi lenne ?? – húztam fel a szemöldököm. A összeráncolódott homlokkal vártam a válaszát , reménykedtem benne már, hogy soha többé nem fogom látni őt. Utálom őt amit velem tett, de viszont van egy részem amelyik meglássa azt a két csodaszép szempárt és egyszerűen elfelejtet velem mindent.

- nos akkor sziaa.- nyúltam a kilincs felé mikor elkapta a kezem és magához rántott. Az illata mesés, az ölelése védelmező ; hiányzott.

- látom hogy te is akarsz még engem – tűrt egy kósza hajszálat. Így tisztán elémtárult ismét a két csodaszép szempár. Aprót beleharapott telt ajkába , közben pedig a tekintete hol a számon hol pedig a tekintetemen fürkészte. Egyre közeledett felém, szívem gyorsabban vert az átlagosnál, előtörtek a régi emlékek, nem tudtam magamon uralkodni, hagytam magam elvarázsolni.  Ahogy behunytam a szemem és átadtam magam a varázsnak .... bevillant egy kép a múltból, feleszméltem és berohantam az ajtón, becsaptam magam mögött azt. Nekidőltem az ajtónak, majd lecsúsztam, kezeimmek körbefontam lábaim, fejem térdemnek hajtottam és nagyokat sóhajtoztam. Nem, nem kell ő nekem; ráztammeg a fvejem. A csengő folyamatossan szólt ,de én már nem is törődtem vele. Figyelmen kívül hagytam. Könnyeim szabad utat nyertek, közben pedig a csengő is elhallgatott.

Már nem is tudom mióta kuporoghattam az ajtó előtt, csak arra lettem figyelmes, hogy valaki beakar jönni.

- nemtuudom kinyitni – hallottam anya hangját.

- várj majd én – ismét hallottam egy közeledő hangot. Apa volt az.

Szemeim elkerekedtek és jobbnak láttam most rögtön felpattani és letörölni a könnyeim nehogy még valami kárt tegyen a saját apám bennem. Beeresztettem az ősöket.

- sziasztok- próbáltam mosolyt erőltetve ajtót nyitni.

- szia kicsim – lépett be elsőként anya.

- mit nem tudtál ezen kinyitni? – értetlenkedett apa, aki meghökkenten nézett rám, hogy mégis, hogy a franbca teremtem oda olyan gyorsan, mikor máskor félóráig könyörögnek, hogy leagalább jöjjek le vacsorázni.

- merre voltatok?- tettem fel gyorsan a kérdést, nehogy anya előzön meg azzal, hogy ő magyarázkodni kezd.

- kivittük Lucyékat a repülőtérre. – válaszolt anya.

- én elsem búcsúztam- szomorodtam el.

- hívtunk – mondta apa, közbe pedig lehuppant mellém a kanapéra.

- jaaaj , hogy az te voltál? – kaptam a fejemhez.

- nem, nekem nem vetted fel. – nyúlt a távirányító felé.

Itt már kezdtem egy pöppet megilyedni, de ez úgy látszik látszódott is , mert anya ráiskérdezett, hogy minden rendben van –e , persze én aprót bólogatva jeleztem, hogy minden príma.

- nem vagy éhes?- kiabált utánam anya mikor a lépcső felénél jártam.

- neem – fordultam vissza ismét boldogságot színlelve

Nem akartam őket ezzel terhelni. Felmentem a kis birodalmamba, hassal ráfeküdtem az ágyra, majd bedugtam a fülhallgatót a fülembe és elengedtem életem második értelmét a zenét. Imádom a zenét , én is híres énekesnő akartam lenni tinikoromban mint ahogy a lányok többsége, de hát nem jött össze, nagyon is hiányzik belőlem a tehetség, na meg persze színésznő, az évek során gyakoroltam műsírást és azt legalább sikerült is elsajátítanom.

Oldalra feküdtem az ágyon , lábaimat felhúzta , végül elaludtam.

Reggel arra keltem fel, hogy valaki böködi az oldalam, anya volt az.

- jézus!! Mennyi az idő? – pattantam ki az ágyból.

- idő van – nevetett fel anya

- igen de mennyi???-  dobáltam ki a szekrényből a ruhákat.

- mit vagy ilyen izgatott? – ült le anyu az ágy szélére.

- igaz is – vontam vállat, majd úgy csináltam mintba lassított filmekben.

- 7:20 – dobott meg anyu egy párnával.

- miiii??? – rohantam be a fürdőbe.

Lezuhanyoztam, fogat is mostam gyorsan a zuhany alatt. Felkaptam valami ruhát a földről, magamrakaptam és rohantam le a lépcsőn már épp kilincset nyomtam le, mikor anyum utánamszólt.

- Anna.. cipő- kapott anyu a szája elé, nem bírta visszatartani a nevetést.

- tudom- játszottam mintha tudtam volna. Gyorsan felkaptam a földről, hogy elérjem a sulibuszt, most valahogy nem volt kedvem sétálni. Telefonomat is otthon hagytam, utálom , hogy nincs nálam az a készülék, elvagyok veszve nélküle.

Álmos tekintettel elfoglaltam egy helyt a buszon, sajna csak a büdöske mellett volt hely, de amilyen fáradt voltam még mellé is képes voltam leülni.  Izzadság szag, az elhasznált levegő lepte el a buszt. Alíg vártam, hogy odaérjünk és kitegyem a lábam a betonra.

A szekrényemnél kivettem azt a pár könyvet ami szükséges volt erre a napra. Mikor zártam volna vissza a nyikorgó ajtót , valaki megszólal a hátam mögött:

- pakolj mindent vissza, te most velem jössz. – állt meg mellettem a morcos tekintetű iskola titkárnője. Sosem volt szivemcsücske a nőszemély, de szótfogadtam és követtem az utasításait.

Az igazgatónő ajtaja felé vezetett. Nagyon ideges lettem, féltem az eredménytől. Otthon pedig olyan érzés kapott el, hogy igen biztos, hogy én nyertem meg, mostanra teljesen elbizonytalanodtam. Tenyerem izzadni kezdett, a víz kivert. Teljesen rosszul lettem, féltem , hogy elutasító választ fogok kapni.  Nagyon sokat jelentene, ha megnyerném, mert persze az angoltudásomat is fejleszteni tudnám és láthatnám Londont; kedvenc városaim egyikét.

- fáradj beljebb- hallottam a választ az asztal mögül, mikor kinyitotta az ajtót előttem a titkárnő.

- Jó reggelt!- próbáltam nyugodtnak tűni.

- nos Anna – sóhajtott egy nagyot az igazgató.megfagyott bennem a vér. Nem számítottam semmi jóra, teljesen bepánikoltam. Akartam ezt a nyereményt. Elbizonytalanodva helyet foglaltam az egyik fotelben, majd kitágult szemekkel vártam a diri mondanivalóját.

- van valami itt számodra- nyúlt mélyen a fiókjába, elővett egy papírt.

Nagyokat nyelve figyeltem mit tevékenykedik előttem a középkorú nő.

- tessék – nyújtotta át az üres lapot.

- miez?- néztem rá kérdően.

- fordítsd meg. – dőlt hátra összekulcsolt ujjakkal

Szemem behunytam, egy nagylélegzetvétel után megfordítottam a papírt. Szemem elkerekedett, könnyek gyűltek a szemembe,de ez másfatjta könnyek voltak, ezek a büszkeség és az öröm könnyei voltak.Büszke voltam magamra, hogy sikerült megcsinálnom. Kezeimmel arcomat betemettem és a papírt kémleltem amit eközben az asztalra dobtam. Nem hittem el, nem hittem el, hogy tényleg sikerült. 2 nap múlva utazom Angliába. 2 teljes nap múlva??

- 2 nap múlva? – olvastam fel hangossan felnézve a igazgatóra. Ő csak bólintással válaszolt.

- én azt hittem, hogy nyáron lesz. – értetlekedtem.

- nem, most lesz..mibaj?

- öö.. háát.. érettsé... – szomorodtam el.

- jaj tényleg hisz te végzős vagy- vágott közbe.

-szóval .. tessék- tóltam vissza a papírt szomorúan.

- mit csinálsz? – ráncolta össze a homlokát.

- háát.. én érettségizem, nemtudok most elmenni... nemakarok osztálytismételni, írásbeli rész megvan.

- ugyanmáár. .. akkor nyáron leérettségizel.

- komolyan??? Ez lehetséges?- tátottam el a szám. De sajna nem kaptam erre a kérdésemre választ, ugyanis megcsörrent a telefon így aztán az igazgatónő kizavart.

A papírt szorongatva álltam az igazgatónő ajataja előtt, nem akartam elhinni. 2 nap múlva Anglia.. saját erőmből sikerült ezt összehoznom, ugyanis most a családunk sem volt olyan helyzetben, hogy megengedhessem ezt magamnak. Így aztán a szállás, az oktatás, és néhány napra a kaja is bevan biztosítva; valamennyi költőpénzt kell csak magammal vinnem, amit kajára költhetek. Hatalmas vigyor terült el az arcomon nagyon szerencsésnek éreztem magam, 6 hét az egyik kedvenc városomonban.

Alíg vártam , hogy hazaérjek és közöljem a jóhírt a szüleimmel, nem bírtam magammal, nem tudtam őket még felhívni sem, mert már az elején is említettem a telefonom otthon marad a nagysietség miatt.

Hazaérve berontottam a házba, kiáltoztam össze-vissza szüleimnek, de hiába a ház tiszta üres volt. Gondoltam, hogy felhívom őket,ledobtam a táskám az előszobában és rögtön felrohantam a szobámba. A telefonom az ágyon hevert, gyorsan felkaptam és tárcsáztam ki a számot, de egy pillanatra megálltam. Nem lenne jobb ezt személyessen közölni velük a vacsoránál?  - gondoltam. Mégsem hívtam fel őket, visszadobtam a készüléket az ágyra és kapcsoltam valami zenét a laptopomon, ami felvolt kapcsolva. Felvolt kapcsolva?? Ki kapcsolta fel? Én már vagy 2 napja nem voltam fent rajta. Összehúzott homlokkal emlékeztem vissza. Vállamat megrázzva, már nem is törődtem vele. Kapcsoltam valami pörgős zenét és ugráltam, mint valami tomboló tinilány aki találkozik a kedvenceivel.

...

- Anna???- kopogott anya az ajtón.

- ANYAA!- vetettem magam a nyakába boldogan.

- mi történt?- kérdezte meglepetten.

- apa már otthon van?- engedtem el.

- igen most értünk haza. – mosolyodott el.

- mondanom kell valamit.- rángattam le a lépcsőn. Nem bírtam ki vacsoráig, minnél hamarabb közölni akartam velük a jóhírt.

-üljetek le – húztam őket a konyhába.

- mi történt?- kérdezték egyszerre mosolyogva.

- nézzétek- mutattam fel a papírt.

-miez? – vette el tőlem apa.

- Nyertem – próbáltam nyugodtan válaszolni- ez a fogalmazás , tudod amit írtam. És ..

- 2 nap múlva?? – olvasta fel hangossan édesanyám, és édesapámra nézett aprókat

bólogattam, majd megszólaltam :

-tudoom érettségi meg minden, de nyáron ...

- nyáron akarsz leérettségizni??- kérdezte apa kicsit olyan „ mégis hogy gondolod ezt?“

hangnemmel.

-igeen..- adtam a választ halkan.

- szó sem lehet róla. Mi lesz akkor az egyetemmel? 6 hét miatt amit...

- apa fejlődhetne az angoltudásom is, és tudod, hogy mennyire vártam ezt, megdolgoztam

érte, kérlek- ültem le velük szembe. A mosoly is lehervadt közben, mert egyáltalán nem

erre a reakcióra számítottam. Anya nem mondott semmit, inkább csak hallgatta a

konverzációnkat.

- nem és kész, nem nyitok vitát. – tolta el maga elől a papírt. Szomorúan felrohantam

a szobámba és bezárkóztam. Miért nemtudom valóra váltani az álmaim. Mindig van ami

közbe jön. Ekkor támadt egy ötletem, gyorsan a telefonomért kaptam és felhívtam

a nővéreimet.

Igen van  2 nővérem is , de ők már kirepültek a családi fészekből, így aztán a törénet során

nem nagyon kerültek szóba, ső azt hiszem, hogy egyáltalán nem is említettem őket. Szóval

felhívtam őket, megbeszéltem mindkettejükkel egy találkát , és ott mindent elmeséltem

nekik, hazafele már velem tartottak.

- Megjött az erősítés??- nevetve nézett végig rajtunk

- Szia apa- üdvözölték mosolyogva aput.

- anya hol van? - néztem körül.

- kint. Hátul eteti a halait. – bökött az ujjával említett irányba.

Hátramentem anyához.

-anya .. bejönnél egy percre.- mosolyogtam rá.

-ugye nem kupaktanács?- elmosolyodott, ahogy meglátta 2 nővéremet mögöttem. Nagyon

örültek egymásnak, mintha 1000 éve nem látták volna egymást, pedig nem kevésszer van együtt a család. Bevonultunk a konyhába, elfoglata mindenki a helyét és mind a 4en apu felé meredtünk.

- most mivan? – nevetett fel. Igazán jó kedve volt. Nem tudom mitörtént vele, hisz mikor közöltem vele , hogy mivan eléggé visszautasító volt.

- nos apa, azért jöttünk ide, mert halljuk nem akarod elengedni a lekisebb kislányodat Angliába- vázolta fel a tényeket az idősebbik, a középső helyeslően bólogatott.

- jaj ugyanmár , perszehogy , elengedem..- nevettek fel a szülők.

- MIVAN?- kerekedtek el a szemeim.

- tudod Anna , míg te fent duzzogtál , addig megbeszéltük anyáddal. Nos beleegyünk.- mosolyogtak.

- komolyan akkor ezért jöttünk ide? Ezért kellett ??- nevettek fel a nővéreim. Én csak meredten tekingettem magam felé. Nem hittem el az előbb hallotakat.

- Anna mi akartunk szólni, de olyan gyorsan kirohantál az ajtón.- mosolygott anya.

Nővéreim szúrós pillantásokkal jutalmaztak, én zavarodottan elmosolyodtam.

- a francba, pedig olyan jó beszéddel készültem – könyökölt megjátszott csalódottsággal az idősebbik.

- miattunk aztán előadhatod – mondta apa.

- nem, megtartom következő alkalomra, felhasználom majd akkor.

- itt alszotok? – állt fel az asztaltól anya.

- hahó Anna.. itt vagy? – legyintgette a kezét előttem a fiatalabbik nővérem.

Fejemet megráztam, hogy térjek vissza a valóságba és felkiáltottam : KÖSZÖNÖM!!!!!! – öleltem meg a szüleimet egyszerre erőssen.

- mi nem is kapunk?

Aztán sorba ölelgettem mindenkit, nagyon örültem. Nem hidtem el, hogy ez velem történik.

- na itt alszotok?- ismételte meg ,de már apa.

A nővérek egymásra néztek, majd visszafordultak és egyszerre bólintotak egy nagyot. Hogy lehet minden ennyire tökéletes?? Minden összjött, bár Ádám ő nem illik bele a képbe. Vagy mégis? Nemtudom mit akarok már tőle.

A lányok és anya felmentek az emeletre, biztos a csajok régi szobájába. Én lent maradtam apuval.

- nos!- vigyorogtam,  kinem lehet fejezni mennyire hálás vagyok.

- szeretlek angyalom!- ölelt át apa. Nagyon jól esett – büszke vagyok rád. – simogatta a fejem.

- én is apa- könnyek gyűltek a szemembe, nem nagyon vannak ilyen apa-lánya pillanataink, ugyanis mi ketten vagyunk olyanok a családban , akik nehezen mutatják ki az érzéseiket. Hát igen apámra ütöttem. Egypárszor van ilyen pillanat, de mi tudjuk, hogy attól, hogy nem mutassuk ki még szeretjük egymást. Apja és lánya , hármunk közül én szoktam legtöbbet elbeszélgetni vele, imádtam mikor kiskoromban mindig a nyakába hordott, most is egypárszor megpróbálkozunk vele bár kicsit furán nézünk ki. És ő sem bír el már annyi ideig, mint régen. Imádom mikor hétvégenként kakaót szürcsölgetve átbeszélgetjük az egész éjszakát. De ez édesanyámnál sincs másképp. A barátiköröm nem a legszélessebb, báár akad egypár , de ők a legjobbak. Igen ők pedig az én szeretet családom, anyumnak bármit elmondhatok, szinte ő a legjobb barátnőm, sőt a legjobb. Voltak régebben többen, de nagyon eltávolodtunk,féreismertem őket! Lehet hogy én voltam az egésznek az oka, hogy így történt, hisz nekem is vannak rossz tulajdonságaim , bár kinek nincsenek?? Senki sem tökéletes. SZóval nagyon örülök, hogy én ilyen viszonyt ápolhatok a családommal.

Másnap reggel korán kidobott az ágy, nagyon izgultam hisz már csak pár nap választ el Angliától.  Még az óra csörgésénél is jóval előbb felébredtem. Gyorsan lezuhanyoztam, mert este nem volt kedvem, meg aztán hajnalokig beszélgettünk a családdal. Ezért is csodálkoztam, hogy-hogy nem vagyok fáradt és méghogy magamtól keltem, nem sokszor esik meg velem. A szobámba visszaérve, törölközőben neki álltam ruhát keresni; igazat megvalva , olyan korán volt, hogy még a nap sem kelt fel, így nemtudtam milyen időre számítsak, gyorsan felkapcsoltam a laptopot és megnéztem ott milyen időt mutat. Nem nagyon hidtem neki, de ma nem volt más választásom, hátha bejön amit „jósolt“. Végül egy fehér miniruhát választottam, amit egy vékony fekete övvel párosítottam; mell alatt összekapcsoltam, mivel én apró lény vagyok így ez kicsit úgy mutatta , mintha pár cm-vel magasabbnak lennék. Mivel nem napsütötte kaliforniai időjárás van itt nálunk, nem mintha lenne nyáron is olyan, na szóval így még magamra kaptam egy barackszínű zakót is. Kiegészítőként egy baglyos nyakláncot választottam ; meg egy fekete válltáskát, amibe gyorsan belepakoltam a fontosabb cuccokat. Cipőnek pedig szintén fekete színű magassarkút. Feltettem egy kissé sötétebb sminket és lementem a konyhába.  Nem találkoztam össze ott senkivel, kivolt hallva, ránéztem a faliórára a konyhában még csak fél6ot mutatott. Akkor hová is sietek? Magam sem tudom, leültem a kanapéra és kiélveztem az utolsó napjaimat itthon. Hisz másfél hónapig nem leszek itthon, nagyon hiányozni fog. Ültem a kanapén a semmibe meredve, mikor éreztem valami fuvallatot a hátam mögött. Hirtelen hátrafordultam, de nem láttam senkit sem mögöttem. Kicsi azért összerezzentem, hogy eltereljem a figyelmem felkapcsoltam a tv-t. Mesékre kapcsoltam, imádom őket, így 18 éves korom ellenére is. Egy darabig néztem aztán azon kaptam magam, hogy már ideje elindulni az iskolába. Furcsáltam, hogy senki sincs ilyenkor fent , így aztán gyorsan felrohantam; végigrohantam a szobákat elköszönni.

...

Az eltelt 2 nap alatt nem túl sokmindent csináltam: elmentem megvenni a hiányzó dolgokat a anyuval;nővéreimmel. Apa nemjött velünk, ő nem nagy híve a vásárolgatásnak, mint ahogy a férfiak többsége is így van vele. Összepakoltam a cuccaimat jó pár bőröndbe,persze több „meleg“ cuccot, hisz az ottani időjárás nem épp a napsütésről híres, aztán kaptam jó pár ölelést is a szüleimtől amit persze viszonoztam is szónélkül, mert nagyon fognak hiányozni, anyától kaptam egy-két „fenyegetést“ is hanem fogok életjeleket adni magamról, akkor hogy ne számítsak semmi jóra ha hazaérek.

...

Már az utolsó bőröndöt pakoljuk be az autónkba, mikor apa megáll bejárati ajtó előtt és átad valamit.

- miez?- néztem rá kérdően.

- egy kis apróság az útra – nyújtotta át a borítékot.

- apa már adtatok zsebpénzt. – toltam magam elől el a papírt.

- sosem árhat, tedd csak el.- ölelt meg. –hiányozni fogsz. Viszonoztam az ölelését, könnyek gyűltek a szemeimbe.

- Köszönöm .. Szeretlek. –szorítottam az ölelésemen.

Mindenki beült a kocsiba és a reptér felé vetttük az irányt. Ott leadtuk a csomgainkat, repülőjegyem megvolt már így aztán azt nem kellett vennem. 
Elbúcsúztam a családtagoktól, egy-egy hosszú öleléssel, pár puszi és egypár könny is utat tört magának. Nagyon hiányozni fognak, ilyensokáig eddig még nem voltam távol tőlük.

Addig integettem nekik míg láttam őket, majd egyszercsak már azon kaptam magam, hogy a repülőgépen ülök... apropó ruhának egy fekete ülepes nadrágot választottam ami a száránál szűkített és felsőnek egy szűkebb türkiszkék hosszúujjút, amit feltűrtem a könyökemig. Lábbelinek meg a jó öreg converse csukát. Kisebb sport táskába belepakoltam a  fontosabb dolgaimat, amit felvihettem magammal a gépre is.

4. fejezet

Sziasztok!! Itt az új rész! Jó olvasást kívánok, remélem tetszik! Véleményt írjatok! x

Gyorsabbra vettem a tempót, mert kissé megijedtem, nem is magamat inkább a kis Caroline-t féltettem. Az autó egyre csak közeledett felénk, lábaimat szedtem ahogy csak bírtam,közbe pedig próbáltam nyugtatgatni a kislányt, aki (e)közben sírásra fakadt.

A fekete autó pillanatok alatt megelőzött minket és felhajtott a járdára, épphogy csak nem gyúrt össze. Hirtelen megtorpantam ,lábaim nem mozdultak, erre szokják mondani, hogy gyökeret eresztettek a lábaim, nagyot nyelve a kocsit kémleltem és az alakot próbáltam kivenni aki a kormány mögött ült. Nem nagyon sikerült hisz az ablakok is sötétítettek voltak. Az utca csendes volt , egy lélek sem járt arrafele. Caroline-t egyre jobban kezdtem szorítani, nem bánthatja őt senki sem. A gondolkodásomból az ablaküveg hangja  zökkentett vissza, a kocsi ablakja ereszkedett le. Egyre hevesebben kapkodtam a levegőért, nagyon féltem, lábaim még mindig nem engedelmeskedtek nekem. A sírás határán voltam , mikor megpillantottam egy ismerős arcot a járműben. Egyszerre a düh és a megkönnyebülés járt át .Összeszűkített szemmekkel lépkedtem a huncutul mosolygó személy felé.

- Ádám te teljesen hülye vagy? -  néztem rá dühösen.

- Látnád az arcod - csapott a lábára nevetve.

- Tudod mit...te..ahh – összeszűkített szemmekkel megkerültem a kocsit Caroline-nal.

Várj –szólt utánam Ádám.

Szavait figyelembe sem véve sétáltam tovább.

Várj már! – futott utánam a fiú.

- Hagyjál már, azt hiszed ez vicces?? Képzeld nagyon nem az! – fogtam a kislány kezét a monológom közben.

- Nem akartalak megijeszteni, ne haragudj! – simított végig a karomon.

- Hát mégis sikerült megijesztened. – közben szúrós tekintettel néztem rá, ahogy rajtam pihentette a kezét.

- Anna..

- Bocsi, de most mennem kell, haza kell őt vinnem – néztem le a kis Caroline felé. Gonosz dolog volt tőlem az, hogy ürügyként használtam fel a kislányt, de valahogy lekellett pattintanom Ádámot.

- Anna ... mondani akarok valamit – fogta meg a karom, de hirtelen megcsörrent a telefonom. Hál” Istennek, lélegeztem fel.

- Kérlek – nézett rám nagy barna szemeivel. Imádtam ezt a 2 szempárt, eszembejutottak a régi emlékek, amelyek fejemet megrázva szertefoszlottak.

- Sietnem kell. – rántottam ki a kezem „fogságából“, elindultunk hazafele Caroline – nal.

Otthon anyáék toporzékolva vártak minket a bejárati ajtónál. Teljesen elfeledkeztem visszahívni őket. Féltem kicsit a reakcióktól, na meg persze, hogy  nem fogják már soha rám bízni egyedül a kislányt.

- Mégis merre jártál? Nem kéne felvenni ha csörög a telefonod? -  támadt le kérdésekkel anya.

- Jajj hadd már őt, itt van látod? Éppek és egészségesek – védett meg apa mosolyogva.

Caroline-t édesanyja felvitte megfürdetni, én meg mentem a konyhába kajálni valamit, mert már, majd kilyukadt a gyomrom. Csatlakoztam apum mellé az étkezőben, aki szintén  a vacsoráját fogyasztotta.

- Hogy telt a napod? – kérdezte apa két falat között.

- Elég jó volt, bár ma sem sikerült megírnom a fogalmazást. – mosolyodtam el, majd egy nagyot haraptam a szendvicsemből. – neked? – kérdeztem vissza teliszájjal.

- Eltelt, hála Istenek holnap pihenés van. – állt fel az asztaltól, hisz már befejezte vacsoráját.

Nappali felé vette az irányt, leült tvzni. Követtem én is a példáját, de előtte a tányérokat bepakoltam a mosógatógépbe. Anya is ott ült a kanapén, közéjük ültem, majd egyik karomat áttettem anyum válán, másikat pedig apumén pihentettem. Mosolyogva reagáltak. Imádom ezeket a családi tévézéseket.

Kis idő múlva felmentem a szobámba, előtte elköszöntem szüleimtől egy-egy puszival. Zuhanyozni sem volt már kedvem , így csak pizsibe öltözve behuppantam az ágyba.  Éjjeli szekrényen lévő lámpát leoltottam, majd jobb felemre fordulva az ablakot figyeltem. Nem tudtam aludni, a délután történtek jártak a fejemben. Mégis mire kell újra megjelennie?  Ahogy nézett! Elég volt belőle, Anna nincs szükséged rá! Felejtsd el őt!

Reggel kipihenten ébredtem , nem is csoda hisz már fél12 fele ját az idő. Kipattantam az ágyból, megvetettem ,  elvégeztem a reggeli kisebb teendőket, majd úgyahogy voltam pizsibe kócos hajjal leültem a íróasztalhoz.

Ma semmivel sem fogok foglalkozni csakis a fogalmazással. Telefonom lehalkítottam és az ágyra dobtam.

Visszaolvastam azt a pár sort amit nem rég írtam, majd nagy gondolkozásba kezdtem , hogy mégis, hogy folytassam.

Jött az ebédidő, de én úgy igazából nem is törődtem vele. Korgó gyomorral folytattam tovább a munkát, szünetet nem tartva , mintha odaragasztottam volna a székhez. Nem mozdultam. Minden erőmmel igyekeztem magam beletemetni a munkába, hogy még módja se legyen annak , hogy véletlenül is más elterelje a figyelmem. Persze könnyű ezt mondani, de nehéz betartani. Nem is hittem volna, hogy mennyire nehéz betartani.

- Annaa... ebéd!- rontott be anyum a szobába.

- Megőrülök!

- Bocsi nem akartam zavarni, nem tudtam, hogy már fent vagy. – mentegetőzött anya.

- Semmi gond. – tettem le a tollat, majd anya felé fordultam.

- Eszel? Felhozom. – mosolyodott el.

- Nemkell köszönöm, szeretném végre befejezni. – viszonoztam a mosolyt.

- Kéne azért enned valamit, eszel és addig hanyagolunk míg nem vagy kész, na gyere. – nyújtotta kezét egy fejbiccentés kiséretében.

- Na jóó. – adtam be a derekam, majd követtem anyut a konyhába. Köszöntem a többieknek, akik már jóízűen falatoztak.

Már én is az ebédem közepén tartottam mikor egy pár remek mondat villant át az agyamon. Gyorsan felrohantam a szobámba lefirkantani a dolgokat, hogy véletlenül se menjen ki a fejemből.

Pár óra elteltével be is fejeztem a fogalmazást, rendesen megkönnyebültem , hogy végre sikerült.

Nap hátralévő részét a családommal töltöttem, hamar eljött az este. Lezuhanyoztam, hajat és fogat mostam, aztán még egy kicsit lementem tvzni.

Telefonom beállítottam, hogy ne aludjak el az iskolából, hisz holnap kell a fogalmazást leadni. Nagyon izgatott voltam, megakartam nyerni a nyelvkurzust.

Másnap reggel pár percel a telefonom csörgésére ébredtem, gyorsan felöltöztem, reggeli teendőket elvégeztem, felkaptam a táskám, ég egyszer ellenőriztem, hogy meg – e van a fogalmazás. Konyhapultról elkaptam egy almát és mentem is suliba. Nagyon izgultam, nem is értettem, hogy tudtam elaludni.

Bementem az épületbe, mikor már az osztályom ajtajánál jártam megállított az angol szakos tanárom.

- Jó reggelt Anna.- köszönt mosolyogva a férfi.

- Jó reggelt – köszöntem illedelmessen.

- Az igazgatónő hivat az irodájába. – fogta meg a vállam , olyan ”Isten veled, soha többé nem látunk“ fejet vágott.

- Rendben, köszönöm. – sóhajtottam egy nagyot.

Kezem kissé izzadt hisz nagyon ideges voltam, mégis mit akarhat.

- Jóreggelt - léptem be az igazgatónő ajtaján.

- Szia , ülj le kérlek – bökött az előtte lévő szék felé.

Nagyot sóhajta helyetfoglaltam.

- Nyugi , csak a fogalmazást miatt érdeklődöm, hogy sikerült –e megírnod – nézett rám mosolyogva. Apró bólintással válaszoltam.

- Odaadnád, mert nekem kell leadni , mi átolvassuk aztán megy fel a főkhöz. Tudod rád mindig lehet számítani. Mosolyogva hallgattam amiket mond. Jól esett.

- Pár nap múlva aztán értesítünk, hoy mégis mi lett az eredmény.

- Sokan adták le? – kérdeztem kiváncsian, érdekelt, hogy mégis mennyi vetélytársam van.

- Eddig csak 2 – en, te vagy a 3. , de kívánok sok sikert neked is.  Most menj órára- ült vissza a bőrszékébe. Felálltam a székből, mosolyogva elköszöntem , majd becsuktam magam mögött az ajtót. A nap hamar elment, annak ellenére, hogy hétfő volt. Utálom a hétfőt!! Bár kinem? Egésznap azon rágódtam, hogy remélem én leszek a „kiválasztott“.

Lent ültem a nappaliban a zenecsatornákat kapcsolgattam, mikor egyik pillanatban megcsörrent a telefonom...

3. fejezet

Sziasztok!! :) Itt az új rész, ha lesz elég komi akkor már holnap teszem fel a kövit!! (: Remélem tetszeni fog.

Lépcsőnél egy pillanatra megálltam, nem hittem a szememnek, hogy kiket láttam

a bejárati ajtónál.Bringstonék voltak azok, bár csak ketten és ez volt a meglepő. Hol van

a család feje? Azaz Danny. Talán elváltak?, ez a gondolat röppent át az agyamon, de anya

hangja visszarázott a valóságba. Megráztam a fejem , majd lassú léptekkel lesétáltam

a megérkezett vendégekhez. Mosolyogva fogadtuk őket, meg  persze két puszi az arca,

aztán gyorsan felkaptam a kislányt , aki az anyja kezét szorongatta a másik kezével pedig

az ujját rágcsálta. Nagy kacagással fogadta a köszönésem, egy nagy cuppanóst nyomtam

az arcára, olyan jó még mindig babaillata van.

Imádom őt. Nem mertem rákérdezni, hogy mégis hol lehet Danny csak egy érthetetlen pillanást  vetettem anyum felé mikor hajoltam fel épp Caroline-tól. Ő vállat  vonva elvette Lucy csomagjait a bejárati ajtó elől.

-merre van a mosdó?-kérdezte falfehéren Lucy
-  fel a lépcsőn és ott a 2. ajtó jobbra- navigáltam
- jól vagy?- kiáltott fel utána anya
-  a.aja-nyöszörgött a kis Caroline anya után , aki épp ment fel a lépcsőn, szinte futott.- aja –  nyújtotta ki a kezét és ilyedten nézett, mintha Lucy itt akarná hagyni őt.
-  na mit fogunk ma csinálni?- guggoltam le hozzá mosolyogva, megfogtam az apró kezeit.
Az ilyedt tekintetét gyorsan a mosoly váltotta fel. Olyan kis édes. Szőke göndör fürtök

gyönyörű nagy csillogó zöld szemmekkel párosítva. Kis angyal.
Anya felvitte  a csomagokat az előkészített vendégszobába.
-           Jól vagy Lucy?- érdeklődtem a lefele jövő nő után, aki jött le épp a lépcsőn.
-           Már jobban igen, csak a repülést nem nagyon bírja a gyomrom- kapta fel a lányát a földről.
-            Éj. Éjes- bújt bele anyja hajába a kislány. Mosolyogva simogatta a lánya fejét
-           Megyünk eszünk valamit
-           Szolgáljátok ki magatokat, érezzétek magatokat otthon, én megyek megnézem anyát.-futottam fel a lépcsőn.
Valami nem stimmel, gyűrű megvan, jó kedv viszont sehol, bár lehet hogy csak fáradt az utazás miatt. Igen ez lesz az oka, elkönyveltem ezt magamba. Holnap jobb lesz .
A szobám felé lépkedtem...., ugyanis megfeledkeztem a nagy gondolkozásomba, hogy miért is jöttem fel.
-           Anna- szólt utánam anya.- hova mész?- közeledett felém.
-           Megyek megírom a fogalmazást,mert hétfőn lekell a..
-           Megírod holnap van még rá időd egy teljes nap, nem viszed ki kicsit Caroline-t a
városba.- nézett rám anya kérlelve.
-           Most? Ma?- vettem le a kezemet a szobám kilincséről. Anya bólogatva válaszolt.
-          Ahh.. jó. Adj 5 percet míg átöltözöm- vonultam be a szobámba.
Magamra kaptam egy fekete derékig magasított  nadrágot és egy kék-fehér csíkos tie 
topot, hajamat kontyba fogtam a fejem tetején , választottam hozzá még kiegészítőt, egy fekete-fehér mintás kendőt, amit úgy a konty előtt megkötöttem. Cipő pedig egy pár fekete balerinacipőt. Egykis szemceruza szempillaspirállal, halvány szájfény és indulhatunk is. Leballagtam az emeletről a többiekhez.
Lucy mosolyogva fogatott.
-          Csinos vagy – nézett végig rajtam, majd belekortyolt a bögréjébe.... jaj magával hozta a mindennapos teadélutáni szokását.
-           Köszi- mondtam , miközben pukedliztem egyet.
-           Randira mész? – emelte fel az egyik szemöldökét Lucy.
-           Igen * hatásszünet* a kislányoddal- nevettem el magam , amit Lucy is viszonzott.
-          Menjetek csak, ne legyetek sokáig, mert lassan fürödni kell- tette a mosogatóba a bögréjét, majd felkapta Caroline-t és felvitte, gondolom felöltöztetni.
Kisidő múlva jöttek is, mosolyogva totyogott felém a kislány. Nemtudok egyszerűen betelni vele.
-            Fogd meg Anna kezét jó??- emelte fel a mutatóujját az anya, majd egy nagy cuppanóst nyomott gyermeke fejére. A kislány szorossan megfogta a kezem, már nyúltam a kilincs felé mikor Lucy megfogta a vállam. Megfordultam.
-          Ha valami van hívjatok  és köszönöm.
-          ugyan, mit? – néztem rá mosolyogva
-          Na menjetek , mert lassan besötétedik-lépett Lucy mellé anyum.
Lassú léptekkel sétáltunk a kis Caroline-nal, itt-ott felkaptam kezembe, hisz fáradni kezdett. Néha hangosan felkacagott mikor egy-egy lepke elrepült előtte. Élveztem vele a sétálást. Amúgyis szeretem a gyerekeket, olyan Isten kis ajándékai. El sem tudom hinni, hogy egyszer voltam én is olyan kis apró emberke.
Lassítani kezdett mellettünk egy fekete autó, mitsem törődve Caroline-nal a kezembe 

sétáltam tovább. Nagyon zavaró volt, hisz mégis mi a francot akar? Elakar rabolni? Vagy útbaigazístást csak, de akkor miért nem áll meg?.  Az ég is esőre állt, sötét felhők borították el az eget, az utca üres volt, néha egy-egy esőcsepp már lecsöppent az aszfaltra a borús felhőkből. Gyorsabbra vettem a tempót, mert kissé megijedtem, nem is magamat inkább a kis Caroline-t féltettem. 

Nem lett hosszú tudom, a kövi hosszabb lesz ígérem. (:

2. fejezet

Sziasztok! Meghoztam az új részt! :) Köszönöm a komenteket és az oldalmegjelenítéseket! :) Remélem, hogy tetszeni fog:)  Véleményt kérek, hogy mégis, hogy haladok.

Szombat, végre hétvége. Ismét szép napsütötte napra ébredtem, igaz, hogy most valahogy nem 6:45-kor, hanem valamivel később, méghozzá 10 körül. Reggel, ahogy kikászálódtam az ágyból az első gondolatom az volt, hogy ma ha törik ha szakad megírom azt a fogalmazást, ugyanis valahogy nem sikerült , csak anyagot gyűjtöttem hozzá. Mezítláb, kócossan , szememet dörzsölve lépkedtem le a lépcsőn, konyha felé vettem az irányt mivel hallottam édesapám hangját.
-  nyugi nyugi  fent vagyok már!!- szememet dörzsölgetve lépkedtem felé
-  ugye tudod, hogy késésben vagy- komor tekintettel nézett rám miközbe felhúzta az egyik szemöldökét.-  he? Honnan?- néztem rá kérdően-  megígérted, hogy mész segíteni a....-  mondta, de nem is folytatta továbbAhogy apa befejezte volna a mondatát  amibe belekezdett én rohantam is fel a szobámba, hogy felöltözzek, így aztán nem is hallottam a  végét, hisz már eszembejutott, hogy anyának megígértem, hogy megyek neki segíteni, ő egy élelmiszerboltban dolgozik,  ott azért sokszor elkell a segítség mivel egyedüli alkalmazott és a fönőkasszony sincs ott túl gyakran. De miért nem hívott akkor fel?, nyúltam a telefonom felé.
-    Hát igen ... tipikus... lemerült - dobtam vissza az ágyra, majd rohantam be a fürdőbe készülődni, aztán a szekrényből kivettem egy  szűk háromnegyedes koptatott riflét és felsőnek meg egy sötétkék sima rövidujjút választottam.
Gyorsan magamra kaptam a felsőt , de mikor a nadrág felé nyúltam amit az ágyra dobtam a nagy siettségbe belerúgtam az ágy lábába! Gyorsan a kislábujjam felé kaptam , -persze mindig csak a legkisebbet bántják.- hangossan felszisszentem , meg egy pár szép szó is elhagyta a számat. Miután megbizonyosodtam róla, hogy megmaradok, felugrottam ,kicsit megmozgattam a lábbujjaim, hogy mégegyszer biztosra menjek, a nadrágért nyúltam, sietve felhúzta az egyik lábamra, hát a másikkal akadtak problémák, beakadt a lábam, ahogy felakartam venni, ugráltam mint valami szerencsétlen, míg nem ismét a földet csókolhattam  az arcommal.
-   Mit szerencsétlenkedsz itt?- nyitott be apa , megjelent az arcán egy huncut mosoly, ahogy meglátott a földön fetrengve. Felsegített, gyorsan beleráztam magam a nadrágba , majd lerohantam az emeletről apa után.
-   Gyere elviszlek! -Nyúlt a kocsikulcs után
-   Rendben köszi. – mentem utána.
Lassan már nekem is lesz jogsim aztán nem kell apumnak furikáznia engem  össze-vissza, na jó lassan , még bele sem kezdtem, majd csak a nyár folyamán terveztem csak. Mikor jövőre egyetemre megyek  már az én saját kicskocsimat vezethessem.
-   Öhm, cipőt nem akarsz felvenni?- nézett le apa  a lábfejemre
-   Ahhhh,.....- szálltam ki morogva a kocsiból , észresem vettem, hogy csupasz lábbal futkározom, elvoltam foglalva a jogsival meg a kicsikocsimmal, belemerültem. Gyorsan magamhoz kaptam egy tornacipőt, hisz az volt az előszoba közepén ledobva, mit sem törődve mezítláb végig futottam a kocsiig, majd a kocsiban felvettem.
Apa kitett a bolt előtt , ő pedig ment a saját dolgára. Bementem az üzletbe, kicsit azonban bevallom féltem, hogy mit fog reagálni , hogy késtem vagy 1 órát.  Néha eljövök segíteni, valamikor a főnökasszony megajándékoz pár apróval, de nem ezért járok ide hanem, hogy segítsek anyumnak. Ahogy beléptem senkit sem láttam , bementem a raktárba , anyum ott próbált épp egy dobozt levenni a legfelső polcról.
-   Szia Anya- köszöntem rá
-   Szia.. segítenél?
-   Komolyan???? Na jó hozok egy széket-mentem ki a raktárból.
Mire visszaértem a székkel addigra anya már leszedte.
-  Kicsit késtem- néztem anya felé elhúzott szájjal
-  Nem gond, amint látod egyedül vagyok,  pakold ki ezt- nyomta a dobozt a kezembe.
Kipakoltuk amit kellett, aztán én már elkezdtem takarítani míg anya a vevőket szolgálta ki.
-   Jónapot- köszönt egy hang.
-   Szia- hallottam ahogy anya visszaköszönt, én kikukantottam a raktárból , ahol épp takarítottam , hisz olyan ismerős volt a hang amit az előbb hallottam.
-    Szia Anna- nézett rám barna szemeivel az illető
-    Szia Ádám- biccentettem a fejemmel, majd visszamentem tovább takarítani mit sem törődve az előző illetével.
Kis idő után már zártunk is , anya még bepakolt egypár cuccot és mentünk haza. Fél-2 volt mikor utoljára ránéztem a karórámra.
-    Segítenél?- nyomott a kezembe két táskát.
-    Mire ennyi minden ??- néztem rá, majd átvettem tőle a telepakolt táskákat.
-    Ma jönnek Bringston-ék- zárta be az ajtót
-    MA?
-    Egész hétvégén itt lesznek, sőt csak hétfőn estefele fognak elmenni.
Bringston-ék anyu felől az egyik unokatesó, férjezett nő 1 apró 2 éves kislánnyal. Nagyon remélem, hogy a férje nem jön , ki nem állhatom azt a férfit.
-    Nagyon klassz- mondtam unottan.
-    Ne légy már ilyen savanyú, jön a kis Caroline is, ellesztek ti- veregette meg a vállam- hisz legutoljára is , hogy elvoltatok.
-    Anya csecsemő volt mikor én utoljára láttam.- húztam össze a szemöldököm - és amúgy is a fogalmazást kell megírnom amivel pályázhatok arra a 6 hetes angolnyelvkurzusra.
-    Ráérsz, játszol vele egy kicsit ,aztán megírod - mosolygott rám . Kénytelen voltam ellenkezni.Kis beszélgetésünk alatt haza is érkeztünk. Apa még nem volt otthon, nem állt az autó a ház előtt.
-     Apád merre van?
-     Nemtudom , engem csak kitett , ennyi volt.- vontam fel a vállam.
 Lepakoltunk, anya főzött ki tésztát ebédre, aztán tettünk rá darált húst , rengeteg sajttal, Spagetti.  Kedvenc kajám egyike.
Összerakodtunk az egész házban, előkészítettük a vendégek számára a szobát, hogy ha utazás megviselte őket tudjanak hol lepihenni.
Felmentem a szobámba, hogy elkezdjem azt a rohadt fogalmazást, letelepedtem az íróasztalomhoz, fiókból előhúztam egy papírt . Már vagy 5 perc telt el, sikerült leírnom két nyavajás mondatot, mikor csengettek. Ledobtam a tollat a papírra, hátradőltem, majd felsóhajtottam.
-     Kérlek istenem adj nyugalmat!!- túrtam a hajamba. Kezeimet a szék karfájára tettem és még egy utolsót felsóhajtottam,majd karfára támaszkodva felhúztam magam. Lépcsőnél egy pillanatra megálltam, nem hittem a szememnek....