7. fejezet

Hazafelé sétálva kicsit már sötétedett , kissé homály volt mikor észrevettem valamit a bokrok között, valami mozgolódott, körbe néztem az úton, majd átszaladtam az út másik felére. Halkan odasétáltam a bokorhoz, valami sustorogást hallottam. Már nyúltam a dús zöld bokor felé , hogy eltoljam magam elől a bezavaró ágakat, mikor kiballagott a bokorból egy kiskutya.

-ooooo...- mosolyodtam el.  Ahogy megpillantott kővé dermedt, azt hitte szerintem, hogy úgy nem látom őt, akárcsak a macskák, ők is ugyanezt csinálják. Körülnéztem, hogy mégis ki hagyta magára ezt a kis csöpséget, ugyanis nyakörve volt és eléggé ápoltnak is tűnt. Imádom az állatokat, én is  a kutyaimádók csapatába tartozom. Nekem is volt egy ,de nem rég vesztettem el őt, nagyon fájt, ö volt  legjobb barátom. Nem is nagyon szeretek róla beszélni, bár nagyon sok szép emlék fűz a kislányhoz.
A nyakörve felé nyúltam, hogy megnézzem a címet vagy esetleg a nevét ennek a kis jószágnak. Összerezzenve figyelte minden egyes mozdulatom. Ahogy felé próbáltam nyúlni...elhúzódott. Hívogattam magamhoz, próbáltam elnyerni a bizalmát,de nem nagyon sikerült. Kaja nem volt nálam, amit odatudtam volna neki adni, elmenni meg nem akartam, mert nagyon megsajnáltam, és kajáért meg azért nem, mert lehet addigra mire visszaérnék nem lenne itt. Kis időt még „eljátszottam“ mire végre kicsit megbátorodott. Megsimogattam puha apró kis hátát és közben beszéltem hozzá, hogy ígyis kicsit bíztassam. Ölembe fogtam és a piros nyakörvén lógó csillogó medált nézegettem, nem tudtam elolvasni ami bele van vésve így megfogtam, ahogy magam felé fordítottam megláttam a érmében egy sötét alakot, reflexből megfordultam, a kutya reakciója egy vakkantás volt amitől mégjobban megijedtem. Hátam mögött nem állt senki. A hideg kirázott, lehet hogy csak képzelődtem, sőt biztos vagyok benne, bár ahogy most így belegondolok az utóbbi időben sok furcsaság történt velem. Megráztam a fejem, hogy ezek a rossz gondolatok távozzanak a fejemből.

Felálltam a kutyussal a kezemben, majd szálló felé indultam. A kutya jó pár alkalommal kiakart mászni a kezemből, de nem hagytam. Hazafelé azon gondolkoztam, hogy be- e lehet vinni, így aztán nem kockáztattam, hogy aztán lehet mégsem, aztán kidobnak a kutyával együtt, így inkább rögtön ahogy a sarokhoz értem belebújtattam a dzsekim alá, majd nagy levegő kíséretében besétáltam a szállóba, tettetve, hogy miden rendben, nagyon jól érzem magam itt náluk.

-uhh.. – fújtam ki a levegőt, mikor már szinte a lépcső első fokára léptem. Sikerült, nem vett észre senki.

- Jó estét!- köszönt rám egy középkorú rövid fekete hajú nő, aki épp a gyermekével tarott felém. Összerezzenve a hang felé kaptam a fejem, mosolyogva bólintottam, mert nem bírtam megszólalni. Tudtam, hogy elnevetném magam , ugyanis a kutyus nagyon csikizett, ahogy mozgolódott. Így csak egy fejbólintást tudtam kipréselni magamból.

- köszönj- rántott egy kicsit a kisfiú karján az asszony.

- Csókolom- mondta lehajtott fejjel. Akaratlanul is elmosolyodtam, megsimiztem kicsi buksiját.

Mellettem sétáltak fel a lépcsőn, mikor a kutya felvakkantott. A két idegen rögtön felém kapta a fejét, én zavartan próbáltam kitalálni valamit, nehogy rájöjjenek, hogy mégis mi volt az.

- elnézést, ...... csuklom- mosolyogtam zavartan és utánozni próbáltam az előző hangot.

Felértem a szobámba, ahogy beléptem nagy kő esett le a szívemről, ugyanis még mindig csak én voltam a 25-ös szoba lakója. Letettem a kutyust az egyik ágyra, ő nagy fark csóválásba kezdett.

- nem volt vicces, majdnem lebuktunk- magyaráztam neki halkan. A kutyus szétterült az ágyon, mikor valaki kopogott az ajtón. A francba-kaptam a szám elé mikor hol az ajtóra, hol pedig a ágyon heverő kiskutyára. A kutyust gyorsan a paplan alá suntattam, nem mintha ez segített volna valamit, mert elkezdett vakkangatni. Fejemhez kaptam, gyorsan kikaptam a táskámból egy csokit aztán a kutya elé tettem, hátha addig csendben marad. A kopogás nem szűnt meg. Az ajtóhoz léptem, kis résnyire kinyitottam az ajtót.

-igen?- szóltam ki.

-csak körben nézek minden szobába, hogy rendben-e van..., előírás. Minden rendben van?- tárta ki az ajtót. Én meg abban reménykedtem, hogy a kutya valahová elbújt. Nehogy észrevegyék.

-igen.-bólogattam.- jó éjt.

- viszont- zártam be az ajtót.

Ez meleg volt. – hééé kutyus...-fütyültem neki halkan. Bújt elő a paplan alól.

- ügyes – vakargattam meg a fülét. – elkel most mennem zuhanyozni, maradj itt, rendben?

Összeszedtem a szükséges cuccokat , majd az ajtó felé vettem az irányt, egy utolsót még felé fordítottam a fejem, hogy sietek, de nem találtam ott. Lenéztem ugyanis valaki karmolgatta lábam. Elmosolyodva felemeltem, ő kiskutya szemekkel meredt rám, amivel köztudott, hogy nem lehet nekik olyankor nem-et mondani. Alásuntattam a törölközöm alá és kinyitottam ajtón. Körbenéztem a folyosón, hogy tiszta-e a levegő , így aztán gyors léptekkel a folyosó végén található fürdőszoba siettem. Szerencsére szabad volt, beléptem és gyorsan magamra zártam az ajtót. A kutyust lehelyeztem az egyik sarokba, én levetkőztem és beálltam a zuhany alá.  Nagyon jólesett, ahogy a forró vízcseppek végifutattak a az egész testemen.  A forró zuhany után magamra terítettem a törölközőt, majd a kutyus felé néztem , aki már nagyban húzta a ló bőrt. Megmostam a fogam, összekapkodtam a cuccaim. Nem volt szívem felkelteni a csöpséget, de hát muszáj volt. A ruháim alá suntattam és futva besiettem vissza a szobámba. Felvettem a pizsimet és a kutyus mellé feküdtem. Még mindig nem tudtam mi volt a neve. Álmos tekintettel figyelte ahogy lefekszem mellé. Lehunyta a szemét, betakartam. Szétterült, füle feltűrődött. Simogattam, és próbáltam megfejteni a nevét.Végül sikerült is a kislánynak megtudnom a nevét, mégpedig ő a kis Daisy. Simogattam, míg végül én is elaludtam.

Hajnalban, olyan 3 óra fele felkaptam a fejem, ugyanis nem találtam magam mellett a kutyust. Nagyon megijedtem, azt hittem, hogy észrevették az éjszaka és elvitték tőlem. Álltam fel az ágyról mikor vakkantást hallottam, ráléptem Daisy farkára.

-oo jajj- emeltem fel a kislányt.-jól vagy?- mondtam neki szemtől-szembe. Megnyalta az arcom.

-ezt igennek veszem- mosolyogva ismét magam mellé helyeztem Daisy-t. Sikerült visszaaludnom.

Reggel fél7-kor megcsörrent az ébresztő. Fáradtan kikeltem az ágyból, nyújtóztam egy nagyot egy ásítás kíséretében. Kávé kell nekem, gondoltam. Kell innom egyet, szerencsére Daisy nem ébred fel a zajra. Felkaptam valami ruhát és letámolyogtam a lépcsőn a konyhába. A kávéscsészével a kezemben leültem az egyik asztalhoz és kilestem a félig leeresztett redőnyön a nagy építési területet, amely egyre közelebb került a szálóhoz. Befejeztem a kávézgatást, felrohantam a szobámba, ugyanis ideje lenne készülődni a mai napra, hisz ma van az 1. londoni nyelv órám. Ahogy beléptem a szobám ajtaján, eszembejutott Daisy, mi lesz vele?? Hová fogom addig tenni? Vigyem magammal? Itt hagyni mégsem merem , hisz észrevennék. Azt végül, úgy döntöttem, hogy magammal viszem. Elrohantam a közös fürdőbe fogat mosni, majd vissza a szobába. Jaj de hülyeség ez a közös fürdőszobás dolog. Magamra kaptam egy szürke kissé koptatott háromnegyedes csőnadrágot, hozzá egy lila laza topot választottam, cipőnek pedig egypár fekete római stílusú szandált. Hajamat lófarokba kötöttem, kétoldalt pár tincset elhagytam és feltettem egy halvány sminket. Egy kis táskába belepakoltam a fontosabb dolgaim, mint pl. a telefonom, pénztárcám. Magamhoz kaptam a tegnap viselt fekete dzsekim, hátha ha időnként esne.  Ez amúgy is jól jött hisz volt hová elbújtatnom  Daisy-t. Magam mögött bezártam az ajtót, majd gyorsan kiléptem a szállóból. Nagyon izgatott voltam a nyelv óra miatt. Péntek van, hát remélem, hogy legalább hétvégén szabad programot tervezhessek; körbe barangolni ezt a csodálatos várost. A szálló elé érve gépies mozdulattal leállítottam egy black cab-ot. Elővettem egy cetlit, amin a cím található ahová elszeretnék jutni, hangosan felolvastam a sofőrnek, aki egy bólintással válaszolt. Nem is volt olyan messze a szállótól, kiszálltunk Daisy-vel a kezembe az taxiból, ugyanis még mindig nem volt póráz. Kifizettem az utat és udvariasan elköszöntem. Még időbe voltam , így még tehettem egy kis kitérőt egy büféhez, ugyanis szegény kutya ma még nem evett. Vettem neki valami gyors kaját, amit olyan gyorsan el is fogyasztott, minta már vagy 2 éve nem evett volna.

Remélem bevihetem magammal. Bekopogtam az egyik ajtón..hátha bejön a tipp, hogy ez lesz az a hely.

- Jó napot!- köszöntem a többieknek, akik ott tartózkodtak. Az oktató még nem volt bent , helyet foglaltam az egyik padnál, ami szinte az „osztály“ közepén volt. Daisy-t az ölembe helyeztem, és simogattam, hogy maradjon nyugodt. Pár perc elteltével az oktató is megérkezett, köszöntünk neki.

- kérem maga üljön ide előre a többiekhez- bökött felém.

Felálltam kutyával a kezembe, remélem nem fogja kidobni a hisztit.

- az ott egy kutya?- mutatott a kezemben lévő Daisy-re. Én félve bólintottam.

-nem szabad ide behozni, ez volt az utolsó eset.. többször kérem ne hozza magával.- folytatta.

- rendben-ültem le a többiek közzé.

- nos köszöntelek itt nálunk, ti mindnyájan más-más országból kerültetek ide hozzánk, kérem mutatkozzatok be.. az én nevem Mrs. Julie Kelly. – mosolyodott el.

Nagyon aranyos kb. 30as éveiben járó világos barna kifinomult hölgy volt. Mindenki bemutatkozott és elmondta, hogy mi hogy fog történni, kiderült, hogy nem is minden nap lesz és ha lesz is csak pár órát. Ezen kívül még elhangzott, hogy a hétvégék szabadok és, hogy az angoltudásunkat amit már eddig sikerült elsajátítottunk legjobban magában a városban tudjuk fejleszteni, ha beszélgetünk más emberekkel. Nem voltam bent több mint 1 órát, hát én nem erre számítottam, no sebaj nekem nem fájt nagyon semmiben, nem kellet fizetnem semmit csak a kaját és a saját költségeim mint a taxi, metró és egyebek.  Sétálgattam Daisy-vel visszafele a szállóhoz, ugyanis amint már említettem nem volt messze és az utat meg is jegyeztem. Nagyon éhes voltam, így ismét megálltam venni kaját immár magamnak is. Megvártam amíg Daisy is befejezi, aztán újra útnak indultunk. Figyeltem a sok világmárka üzlete, valamint tervezői butikok is, amelyek elterültek az út mindkét oldalán, ahogy a többi kávézó, bank, gyorsbüfék és más üzletek, valamint a rengeteg rohanó embereket, akik elrohantak mellettem. Fejemet jobbra- balra kapkodtam nem tudtam betelni a látvánnyal. Nyüzsgés imádom!

A kirakatokat bámulva egyszer csak észrevettem valamit az egyiknél. 

„Alkalmazottat felveszünk“- olvastam fel, benéztem az ablakon, hogy ez mégis miféle üzlet lehet. Hmm nem is rossz, még pedig egy élelmiszer bolt, jól jön egy kis plusz pénz meg amúgy is van egy kis tapasztalat ilyen téren, hisz otthon dolgoztam. Megpróbálom hátha bejön, veszíteni nem veszíthetek semmit.

Mosolyogva beléptem az üzletbe, egy pár vásárló lézengett a regálok között, mikor egy középkorú ősz nagy pocakos férfi felém bökött. Úgy nézett ki, mint egy hentes, csak ő nem fehér kötényt viselt ami tele volt vérfortokkal és még kitudja mivel, hanem egy

kék-fehér kockás inget és sötét riflét.

- segíthetek?- nézett le rám mosolyogva.- ám kutyát tilos behozni- bökött az ajtó felé. Mivel nem akartam rossz benyomást tenni, így jó kislány módjára megfordultam és kivittem a kutyust az üzletből.

- maradj itt, rendben?? Sietek vissza- kötöttem ki egy pórázzal amit még bent gyorsan megvettem mielőtt kihoztam a kicsikét. Még utoljára megsimiztem a buksiját, megigazítottam a felsőm és visszamentem az üzletbe. A pénztárhoz álltam, ami akkor szerencsére üres volt és vártam, hogy odajöjjön valaki. Pár perc elteltével  meg is érkezett. Ugyanaz a férfi akivel az előbb társalogtam.

- Jó napot!- mosolyodtam el.- a főnököt keresem.

- Jó napot! Igen? Mit szeretne?-állt arrébb a pénztártól.

- beszélhetnénk?

- persze- bólintott-jöjjön csak- követtem a férfit be egy kis helységbe, ami az ő irodája volt, épphogy elfért egy kisebb íróasztal és pár szekrény ahová a papírokat helyezhette.

-nos mit szeretne?- ült le a székébe.

- kint láttam egy hirdetést, hogy alkalmazottat felvesznek és szeretnék jelentkezni- mosolyodtam el.

- kislány.... ez komoly, nem csak egy játék.- ráncolta össze a homlokát.

- tudom nagyon jól, nekem van tapasztalatom-e téren, otthon is dolgoztam.

- hogy érted, hogy otthon?- nézett fel rám a papírokból.

- én külföldi vagyok. Szóval akkor megpróbálhatom?-

- hohoho lassítsunk! Mesélj kérlek magadról egy kicsit.- dőlt hátra egy tollal a kezében.

- lássuk csak. A nevem Anna Magyarországról. 18 éves vagy...

- komolyan te 18 éves vagy? Nem néztelek volna többnek, mint 16 , már elnézést.- mosolyodott el.

- ezt már sokszor megkaptam, de ehhez a magasságom is hozzátesz.- viszonoztam a mosolyt.

- najó próbaidőre felveszlek ami nincs megfizetve persze, eléggé talpraesettnek tűnsz..... ez tetszik- kacsintott rám.

- rendben..és a fizetés..

-milyen fizetés??? Mondtam hogy ezt nem fizetem ki

- nem, úgy értem, hogy a többiek, hogy keresnek úgy átlagosan

- mivel nem vagy az alkalmazottam ebbe nem avathatlak be.

Sóhajtottam egy nagyot , majd folytattam: - mikor kezdek?

- mit szólnál a holnaphoz?- egyenesedet fel a székében.- itt a telefonszámom ha valami esetleg nem világos.

Bólintottam, hogy megfelel és elvettem a férfi kezéből a cetlit.

- akkor holnap találkozunk, legyen szép napod!- azzal felállt és kitessékelt az irodájából.

- köszönöm és viszlát- léptem ki az ajtót. Nagyon örültem, hogy azért valami talán összefog jönni.  Még pár cuccot vásároltam az üzletben mielőtt távoztam. Daisy az üzlet előtt pihent és nézte az előtte elhaladó embereket.

- Daisy- szólítottam meg, amire felkapta a fejét és farka nagy csóválásba kezdett. Adtam neki egy pár nasolnivalót, aztán útnak indultunk, körülnéztünk még egy kicsit. 

Fél 3 fele járt az idő. Ideje lenne hazatérni, de szabad taxi nem volt, ugyanis 2-en megelőztek és így beleuntam a várakozásba. Hát egyes emberek nem  annyira udvariasak, mint mások. Így aztán úgy döntöttem, hogy busszal fogok hazamenni. Hát a közelben, ahogy körbenéztem nem találtam sehol sem megállót. Egyszóval eltévedtem, bár nem paráztam, élveztem a helyet ami elém tárult. Egy téren voltam, amelynek közepén egy hatalmas gyönyörű szökőkút volt. Egypáran a szélén ültek,beszélgettek vagy csak pihengettek. Körülöttem üzletek sorozata, idegen arcú emberek serege. Arrébb sétáltam egy kicsit, mikor megpillantottam egy öreg bácsit, aki gyönyörűen muzsikál a hangszerén. Megajándékoztam pár centtel, amit a rongyos kalapjába dobtam, ami a földön hevert. Elmosolyodott és hálálkodva bólintott. Visszatekintettem a szökőkút felé hátha szabadult fel néhány hely, ahogy a szökőkút felé sétáltam, az eső is rákezdett, magamra terítettem a dzsekim és felkaptam a kutyust a kezembe. Ahogy körbenéztem nem láttam mást, mint esernyők mindenhol és bökdösődő emberek. Fejemet jobbra-balra kapkodtam, ugyanis nem találtam a helyem, már teljesen elvesztettem a irányérzékem, az emberek lökdöstek, morogtak és szúrós tekintettekkel jutalmaztak. Nem mozdultam, csak a fejem csapkodtam jobbra-balra .Kissé megijedtem, már szinte bőrigáztam , mikor valaki:

- mi az kislány, hol vannak a szüleid?- fogta meg valaki a vállam. A mély hang kissé aggódónak tűnt.

-ahhh... – fordultam meg.

Szemem elkerekedett , a szám tátva maradt, de a szemöldök összehúztam , ugyanis milyen kislány? Szülők? Komolyan?  Bár a másik félnél sem volt másképp, habár ő inkább elmosolyodott ezen az egészen.

- hogy mondtad?- kérdeztem vissza szúrós tekintettel.

- elvesztél?- tette fölém az esernyőjét.

- az előtt....hát ahogy vesszük... ööö vagyis nem.- mosolyodtam el zavartan. A srác kérdően felhúzta a szemöldökét. Kirázott a hideg ugyanis már csurgott mindenhonnan a víz,de látom ezt a velem szembelévő srác is észrevette, mert már rám terítette a felsőjét.

- köszönöm.- bólintottam egy halvány mosolyt eresztve. – és csak, hogy tudd nem vagyok kislány.- néztem rá immár komolyan.

- elnézést, hát hátulról... öö nem tudja az ember, főleg, hogy akkora a magasságod, mint egy 11 évesnek.- nevetett fel.

-hahhahaha...- nevettem fel gúnyosan.

- na jó tényleg bocsi, hoppá még be sem mutatkoztam.. a nevem Ha..

- Harry.. tudom, ismerlek ....- mosolyodtam el.

- ugyancsak? Jó bocsi..

- ne csináld, hogy nem ismernek fel..

- ne vágj mindig közbe.- nevetett fel- és képzeld volt olyan eset, hogy nem ismertek fel. Jóóó??- magyarázott.

- ha nem bánod , én most me..

- várj már egy kicsit, hová sietsz „nagylány“?- mutatta macskakörmökkel a levegőben.

- nem vagy vicces- mondtam unottan szememet forgatva.

- na gyere hazaviszünk titeket- simizte meg Daisy fejét.

- viszünk??- ismételtem meg.- és miaz hogy neked azonnal megengedi, hogy hozzáérj semmi morgás nélkül??

- hát tudod engem nemcsak a csajok imádnak- kacsintott rám. Kicsit furának éreztem a helyzetet , hogy pont ő és pont most.

- ja persze én is pont ezt olvastam-  néztem fel rá.

- az csak pletyka- mentegetőzött- ám hogy is hívnak? Még nem is kérdeztem.

- a nevem Anna. – adtam a tudtára, miközben nem tudom, hogy merre ment csak követtem őt a sok ember között, mint egy kiskutya.

-óóh hát itt vagy- nézett le rám.- azt hittem, hogy megint elvesztél- bökött oldalba. Ismét szúrós pillantást vettem felém, bár ez egész vicces volt így elmosolyodtam.

-hülye- boxoltam bele gyengén az oldalába.

- elég elég...még feljelentlek testi sértésért- mosolyodott el, szemei csillogtak , akaratlanul is elmosolyodtam.

- elnézést cukorbaba- emeltem fel a kezem magam elé.

- nézd csak ott vannak a többiek- bökött a távolba.

- várj Harry... túl csönd van... hol vannak a rajongók?- néztem fel rá kérdően.

- te sem láttál a nagy tömegben, hogy itt vagyunk- kacsintott.

- ööö....de te hogy láttál meg?- álltam meg.

- könnyű volt.... ott álltál csak egy helyben és mi sem álltunk messze tőled, már arrébb mentünk mi is...és mivel már említettem, hogy azt hittük, hogy elvesztetted a szüleid és segíteni akartam.

- ez hülyeség...

- na jó én is elvesztem a tömegben, ezt jobban elhiszed?-nevetett fel.

- nagyon jó kedved van, bár mondjuk ezt jobban.

- hééé..maradjunk az 1.-nél ok?ami az igazság- sétáltunk a többiek felé, akik háttal voltak.

- srácook!!!- lépett oda közéjük Harold. Én hátrébb maradtam, nem mentem oda hozzájuk.

- na sikerült vagy elvesztetted ?- bökte vigyorogva oldalba Zayn.

- azt hiszem, hogy elvesztette- vigyorgott Niall. Ahh Niall...

-  hol a kisl... - nézett Harry mellé Louis, de nem tudta befejezni , mert Liam megbökte, aki időközönként  megfordult és észrevett.

- nézzenek oda egy rajongó- bökött felém Louis.

- gyere ide Anna- szólt rám Harry.

- te hülye vagy Louis ... ez ö...- suttogta neki oda Zayn. – vagy nem?

- sziasztok!- léptem oda hozzájuk.

- Harry ....- szólt közbe Liam.

- Srácok,ő itt Anna... nem kislány várj mit mondtál hány éves vagy?

- Harry nem is kérdezted,  de 18 vagyok.

-mivan?? Te vagy 18?- kerekedtek el a fiúk szemei. Én elmosolyodtam rajtuk.

- na nem csak én lepődtem meg, látod?- lépett mellém Harry.

- bocsesz, hogy azt hittük, hogy valami elveszett kislány vagy.- nevetett fel Louis. – csak hát igen hátu...

- igen igen tudom, alacsony vagyok és hátulról félreérthető.- magyaráztam.

- huuu úgy látszik sokszor megkaptad- mondta Zayn.

- hát nem kevésszer az tuti- mosolyodtam el. csatlakoztak ők is.

A srácok hazavittek, az autóban nem nagyon beszéltünk, inkább Daisy-vel foglalkoztak, főleg Niall, nagyon el volt vele.  Nagyon jól telt el ez a mai napom, főleg a srácok dobták fel. Udvariasan megköszöntem, hogy hazahoztak , majd elköszöntünk egymástól 1-1 öleléssel. A szívem majd kiugrott a helyéből, nagy vigyor terült el a számom. Megvártam míg elindul a kocsi amit Lou vezetett, mikor épphogy elindult meg is állt. Kérdően néztem, mikor eszembejutott.....